Hosszú percekig tudnánk csodálni Martin Drolling francia festő által megörökített konyhai életképet, melyet az 1815-ös esztendő derekán fejezett be.
A szemet kápráztató festmény a Louvre tárlatának egyik darabja. Laikusként nézve nem is gondolja az ember, hogy igazából mire vagy inkább kire néz. :)
Martin Drolling művéhez úgynevezett Mummy Brown, az-az múmia barna festéket is használt, melyet bizarr alapanyagból készítettek a festékgyártók.
Hogyan kerültek képbe a múmiák?
A múmiák titokzatos és rejtélyes világuknál fogva a hétköznapi emberek érdeklődését is felkeltették, ezt felismerve szervezett műsorok keretében nyitották fel az Egyiptomból szerzett múmiatesteket a viktoriánus kori Angliában.
Hogyan váltak festékké?
A rengeteg múmiát, melyet nyilvánosan bontottak fel, már a műsorok által is kegyeletsértő bánásmódban részesítették, de a műsorok után megmaradó, immáron feleslegessé vált múmiatesteket sem hagyták veszendőbe menni. Porították, majd festékként eladták a maradványokat.
Ez volt az úgynevezett múmiabarna árnyalat.
Megdöbbentő, hogy a múmiabarna festék gyártása nem azért maradt abba, mert felébredt a készítők lelkiismerete, kegyeleti okokról szó sem volt. Miután a múmiabontó műsorok megszűntek, elfogyott az alapanyag, és a gyár nem tudta folytatni a termelést.
Több mint festékalapanyag?
A történelem folyamán nem a festék volt az egyetlen dolog, amit múmiákból állítottak elő.
Korábbi századokban a múmiatesteket a gyógyszeripar dolgozta fel, ami a gyógyszereket illeti, a legkevésbé bizarr felhasználás a kibontott múmiák koponyáján növekvő moha fogyasztása volt. Ennek minden bajra kiterjedő gyógyító hatást tulajdonítottak a 17. században.
A 12. században II. Károly angol király úgynevezett múmiaporral hintette be bőrét, hogy ily módon testébe áramoljon a fáraók nagysága. Pár száz évvel azelőtt a francia király I. Ferenc szárított rebarbarás múmiaporból kevert italt fogyasztott nap, mint nap, melytől úgy hitte erős lesz, és így távol tudja tartani az életére törőket.
Forrás: Artinsociety.com, Femina.hu